Sóterápia

Köszöntjük weblapunkon
PDF Nyomtatás E-mail

A sóterápia története

A só hatékonyságának tudományos kutatása 1968-bn kezdődött. Ennek eredményeként lerakták a speleo terápia hivatalos tudományos alapjait. Ez Aknaszlatinán, (Nyugat Ukrajna) az allergológiai kórházban történt, ahol kezeléseket és kutatásokat végeztek a sóbányában.
A sóbányákéval közel azonos mesterséges klímakezelés alapja – a só szobában való tartózkodás – amely alatt, a só aeroszol folyamatos beporlasztása történik a légtérbe, azzal a céllal, hogy az ott tartózkodók azt belélegezzék. A só aeroszol apró, száraz részecskékből áll, melyeket egy speciális só generátorban őrlik meg.

Közismert a tengerparti levegő és a sóbányák levegőjének jótékony hatása.
A rendszeres tengerparti séta és fürdőzés, illetve a közeli országok só-bányáinak gyakori látogatása csak kevesek számára érhető el.
A só-bányákéval közel azonos klíma mesterséges létrehozásával egy szelíd gyógymód lehetősége nyílik meg nem csak a légzőszervi betegek, hanem betegségmegelőző, immunrendszer erősítő, ellazító és nyugtató hatása miatt az egészséges emberek számára is.


A só-klímaterápia élettani hatásai

A levegő minősége közel azonos a sóbányákéval a levegőben lévő sókristályok belégzése elősegítik a hörgők tisztulását és csökkentik a nyálkahártya gyulladását.
Nagyfokú váladékoldó hatása miatt erőteljes öntisztulási folyamat indul el. Köhögéses, köpetürítéses, nehézlégzéses panaszok rövid idő alatt enyhülnek.

A terápia ideje alatt a légzés könnyebbé válik, a só-kicsapódás miatt sós íz érezhető az ajkakon, egyes esetekben szemviszketés jelentkezhet. Az első napokban fokozódhat a köhögés és a köpetürítés, aluszékonyság léphet fel.


A terápiáról

Az alkalmazott só-terápia egy erre a célra gondosan előkészített, és kialakított helységben folyik.
A sószoba légterében jellemzően magas a negatív ionizáció és a só részecskék által hordozott energiaszint.

A generátor száraz só aeroszolt termel folyamatosan, ami garantálja az aeroszol maximálisan intenzív hatását a páciensekre. A magas só koncentrációjú levegő elősegíti a hörgők tisztulását, csökkenti a nyálkahártya gyulladását. A belélegzett só részecskék enyhítik a nehézlégzéses tüneteket, könnyíti a köpetürítést. A sóterápiás szoba kényelmes berendezése kellemesen ellazít, a kúra időtartamára teljes nyugalom és feltöltődés várja a pihenni, és gyógyulni vágyókat.

A gyermekek számára kialakított szobában, sóhomokozó várja a legkisebbeket és szüleiket.

Egy kezelés általában 40-45 percig tart, és 6-12 napig, naponta célszerű alkalmazni. Javasolt a kezelt évente 2-3-szor megismételni.


Kinek ajánljuk

Az allergiás időszak tavasztól őszig tart, míg az influenzától és megfázásoktól ősztől tavaszig szenvedünk.
Asztmás vagy allergiás betegeknek a terápiát kúraszerűen 2-3 hétig naponta, de legalább heti 2-3 alkalommal javasoljuk, alkalmanként 45 percet eltöltve a tengeri sóval telített levegőben. A kúrák 2-3 havonta - szükség esetén gyakrabban-ismételhetőek.

Akár heti 45 perces terápia  a negyedére csökkentheti a légúti fertőzéses megbetegedések esélyét. Megelőzésre és utókezelésre rendkívül hatékony, természetes alapú, mellékhatásoktól mentes gyógymód.

 

Kinek nem ajánljuk

  • dekompenzáció
  • súlyos hypertonia
  • aktív tuberkolózis
  • vérzékenység
  • krónikus légzés elégtelenség
  • rosszindulatú daganat
  • fertőzések, ami lázzal jár
  • terhesség
  • senyvesség
  • elmebetegség, drogfüggőség, részegség
  • ellen javalt a sószoba látogatása az infekció (virális vagy bakteriális) tüneteit mutató személyek esetében is.

 

Kezelhető betegségek

  • arcüreggyulladás,
  • krupp,
  • megfázás,
  • nátha,
  • hörghurut,
  • fülgyulladás,
  • torokgyulladás,
  • tüdőgyulladás,
  • influenza kezelésére,
  • valamint az allergia ellen.
 
You are here  : Címlap